Köszöntő

Baláca Ünnepi Órái – 2008

Egy nappal a Múzeumi Világnap előtt, május 17-én rendezte meg egész napos programját, a "Baláca Ünnepi Órái" című rendezvényt a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság a Nemesvámos határában fekvő római kori villagazdaságban.
Szituációs játékok A délelőtt folyamán zajló történelmi szituációs játékok során a nemesvámosi, tótvázsonyi, ajkai és várpalotai általános iskolák egy-egy ókori témájú történelmi jelentettel szórakoztatták a közönséget a villa főépületének perisztíliumában. Mindehhez a Csermák Antal Zeneiskola kürtkórusa adta a zenei kíséretet.

Játszóház

A nap másik próbatétele a hagyományos ókori dobótriatlon volt, amelynek keretében bárki kipróbálhatta, milyen messzire is tudja a diszkoszt vagy éppen a gerelyt elhajítani.

Az éhes látogatóközönséget délben római kori jellegű, frissen sült kenyér várta.


Római kori pecsételt kerámiákDélután S. dr. Perémi Ágota, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság igazgató-helyettese köszöntötte a vendégeket a villagazdaság fedett épületrészében, a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményében található pannóniai pecsételt kerámiákból megrendezett tárlaton. A kiállítást K. dr. Palágyi Sylvia régész nyitotta meg.

A rendezvényen kézműves kirakodóvásár, és lovaglási lehetőség is várta a vendégeket.

Mintegy ezerkétszázan látogattak el rendezvényünkre, köztük körülbelül 800 diák.