A kedvező földrajzi fekvésű (utak találkozásánál fekvő) Nagyvázsony élénk kereskedelmet lebonyolító település volt, amely a múlt században még mezővárosként hat országos vásárnak a dott helyet. Fejlett kézművesipari központként 1848-ban tíz céh talált itt megélhetést. A század második felében tizenkét céhnek adott otthont e település. Gyenge termőképességű határa a szántóföldi földművelésnek nem kedvezett, jelentős volt viszont állattartása (sertés, birka). Mivel a vasútépítés elkerülte a települést, ezért fejlődése megtorpant, kereskedelme visszaesett, majd a 19. század végén a gyáripar megerősödésével kézműves ipara is lehanyatlott. A mezőváros a falvak sorába esett vissza. Nevezetes maradt viszont pálinkafőzdéje és olajütője.

A szabadtéri néprajzi kiállítóhelyként működő, utolsó tulajdonosáról Schumacher-háznak nevezett épület 1825-ben épült. Oromfala vakolatdíszes: az oromcsúcs alatt egyszerű függöny és cseppdísz, továbbá vakolatkeretes padlásszellőzők találhatók, majd kör alakú mezőben az építés évszáma olvasható. Az oromcsúcs alsó részét meanderszalag zárja, amelybe beékelődik az ablakok lándzsaíves szemöldökpárkánya. A két utcai ablakot vastábla védi. Udvari homlokzatán mellvédes, törpeoszlopos tornác húzódik, amely az utcáról és az udvarról egyaránt megközelíthető. Innen nyílik a lakótér, minden helyiség külön bejárattal.

Középen található a szabadkéményes füstelvezetésű konyha. Hátsó fala elé középre építették a Bakony és Balaton-felvidék falvainak jellegzetes hasáb alakú kemencéjét a takaréktűzhellyel (sparherd) együtt. Előbbin főztek, utóbbiban pedig kenyeret, kalácsot sütöttek és alkalomadtán gyümölcsaszalásra is felhasználták. A konyha első részében (pitvar) található és vizespad a víz tárolására szolgáló edényekkel. A falitéka vagy falkászli (falba épített kisméretű szekrény) polcain féltettebb konyhai eszközök, tálalóedények kaptak helyet. A kemence felőli oldalon, a fazekaspolcon cserép tárolóedények találhatók. A konyhában egy ünnepi alkalom ebédfőzésének idejét és eszközeit mutatjuk be.

A konyhából nyílik a kamra. Itt láthatók a nagyméretű főző- és tárolóedények, az élelmiszerkészítés, feldolgozás eszközei, a kenyértartó rács és a lisztesláda, valamint a kenyérsütés eszközei, továbbá szalmából készült különféle bucsérok vagy szakajtók, mérleg, hústartó.

A hátsó szoba vagy lakószoba régiesen, sarkosan berendezett, de itt helyezték el a takácsszövőszéket is, amellyel a szerényebb birtokkal rendelkező gazda kiegészítő jövedelmét megszerezte: tavasztól őszig gazdálkodott, ősztől tavaszig szőtt. Ezek a parasztiparosok egyszerre voltak gazdálkodók és iparűzők. Helyben is, a környéken is kiterjedt kendertermesztés folyt. A kendert takácsnál szövették meg, akinek munkaeszköze a bonyolult munkafolyamat elvégzésére alkalmas szövőszék. A kiállításban látható takácsszövőszék az utolsó vázsonyi takácsmesteré, Szauer Ágostoné volt, aki takácsdinasztiából származott, régi családi és a környéken hagyományos mintákkal díszítette szőtteseit, amelyeket még a kiállított szövőszéken készített. A szoba berendezését alkotja az intarziás, nagyfiókos keményfa asztal, amely 1816-ban készült és a sarokban áll. Mögötte helyezkedík el az 1858-ból való intarziás sarokpad. Mindkettő a bejárattal átellenben, a jobb sarokban. A bejárattól balra áll a zöldmázas, kályhaszemekből (kupa) és madaras mintájú csempékből felrakott szemes- vagy kupáskályha. Mögötte pedig az 1878-ban készült intarziás ágy, előtte a l9.századi, faragott háttámlájú székekkel. A bejárattól jobbra található az 1829-ben készült fiókos láda, a szoba egyetlen tárolóbútora. Nagyvázsony jelentős asztalos-és fazekasiparral rendelkezett, a kiállított tárgyak ennek emlékét is idézik.

A szobában félünnepi textíliák találhatók az asztalon, ágyon és az ablakokon. Ünnepi alkalomra készülve, a mester nem dolgozik, csak munkaeszközei láthatók. A falakon szentképek (Szent Család, Jézus, Mária) jelzik, hogy a család római katolikus. Az ajtó mellé szenteltvíztartó és rózsafüzér került. Az első szoba minden esztendőben időszaki kiállításnak ad helyt. Bemutatkozhatnak itt az egykor e térségben űzött kézműves mesterségek mai művelői is. A lakóépület alápincézett. A pincében a szőlőművelés és bortárolás eszközei kaptak helyet. A ház mögötti pajtában a szántóföldi földművelés, a betakarítás és szemnyerés eszközkészlete, valamint a gazdaságban szükséges eszközök házilag való javítására szolgáló szerszámok (faragószék) találhatók.

A lakóházzal szemközti istállóban egy nagyvázsonyi rézműves-dinasztia utolsó képviselőjének, Pintér Rudolf rézművesnek teljes szerszámkészlete látható. A rézműves edényeket készített, tetőt fedett. A bonyolult munkafolyamatokhoz nagyszámú, változatos szerszámkészletre volt szüksége. A mesterséget kevesen gyakorolták, s elsősorban városokban. Különlegességnek számít ez a nagyvázsonyi, jól felszerelt műhely, nagyszámú szerszám együttesével.

S. Lackovits Emőke