Címlap
Kiállítások
Programok, rendezvények
Hírek
Saját kiállítóhelyeink:
Veszprém
- Laczkó Dezső Múzeum
Veszprém
- Bakonyi Ház
Veszprém
- Tanulmányi Raktár
Veszprém
- Tűztorony
Veszprém
- Hősök Kapuja
Könyvesház
Pályázatok
Múzeumpedagógia
Képzések
Adatbázisok
Lezajlott
rendezvényeinkről
Veszprém megyei kiállítóhelyek, látnivalók:
Nemesvámos - Baláca
Villa Romana Baláca
Kővágóörs - Pálköve
- Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékház
Tihany
- Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Badacsony
- Egry József Emlékmúzeum
- Szegedy Róza Ház
Nagyvázsony
- Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Veszprémtől mintegy 9 km-re, Nemesvámos és Veszprémfajsz határában találhatók az egykori római földbirtok-központ maradványai, az 1910-es években még 30-40 főépületre és 100 melléképületre utaló halmozódásaival, feltárások nyomán napvilágra került falaival, kiállítást magába foglaló épületével, romkertjével.


A Balaton-felvidék tájegységéhez tartozó település római kori neve egyelőre ismeretlen. Az Itinerarium Antonini antik útleírásában a Savariát Aquincummal összekötő út Caesariana állomása a Balatontól északra kereshető. A balácai római villával való azonosítását azonban egyelőre egyetlen adat sem támasztja alá. A római település modern névadója a veszprémi káptalan közeli, azóta már lebontott baláca-pusztai majorsága volt. Lehetséges, hogy a római kori Pannonia provinciát átszelő átlós irányú út sem haladt át Balácán. Kisebb utak biztosították az összeköttetést, valamint a mezőgazdasági termelésre épülő gazdaság kereskedelmi kapcsolatait a Duna és a Balaton felé.

A szántóföldeket Nemesvámos és Veszprémfajsz határában egykor hosszan futó kerítésfalak határolták. A közeli források vizét (Nagykút, Kiskút, Ányos-kút) kerámiacsöveken vezették a földbirtok ugyancsak fallal körülvett 8,79 hektár alapterületű középpontjába. A körítőfalon kívüli jelenségek műhelyekkel, a közelí középkori település épületeivel vannak összefüggésben. A temetők a villaközpont falain kívül helyezkedtek el. A villa korai tulajdonosának monumentális, faragott kövekkel, halommal borított temetkezőhelye közelében mélyíthették földbe az elhamvasztott csontmaradványokat, edényeket, viseleti tárgyakat tartalmazó korai sírokat, míg a csontvázas temetkezési rítus későbbi sírjai inkább a körítőfal északi szakasza mentén, az északkeleti sarok közelében kereshetők.

A villa legkorábbi római kori emlékei a Kr. u. I. századból származnak. Az első épület is e század végén készülhetett el. A II. században eltérő tájolásban építették meg a főépület első helyiségeit, belső udvaros magját, amelyet a századok folyamán többször átépítettek, újabb belső udvaros épületet emeltek, amelyet azután apszisokkal, déli helyiségekkel bővítettek, majd az északi frontot is átalakították. A főépület építkezéseivel egyidejűleg dolgoztak a többi lakó- és gazdasági épületnél is. Nem túl vastag falakkal udvarokra, kertekre osztották az épületek közötti területeket. A római kori villagazdaságot a IV. század vége felé hagyták el. Az omladozó falak között műhelyeket rendeztek be, cölöpszerkezetű házakat húztak fel az Árpád-korban és a középkorban.

Kutatástörténet

Nemesvámos határa a XVIII. század óta ismert római leleteiről. A veszprémi káptalan tulajdonát képező szántóföldön előkerült római maradványokról első ízben 1904. november 6-án értesítették a veszprémi múzeumot. A Rhé Gyula vezette 1906-1907-es néhány hetes ásatások a főépület (I.) területén folytak. A feliratos téglákon, terra sigillátákon, bronztárgyakon, vaseszközökön, csonttárgyakon, érmeken kívül ekkor kerültek elő a Magyarország egyik legnagyobb villáját, Balácát méltán ismertté tevő mozaikpadlók és a rekonstrukciók összeállítására alkalmas falfestménytöredékek.

Az 1909-ben húzott kutatóárkokkal meghatározták a fallal körülvett villagazdaság északi felének valamennyi, 1976-ig ismert épületét, közöttük a II., fürdőnek tartott épületet, egy lakóházat (IX.), konyhát, vagy nyári tartózkodóhelyet (VIII.), bazilikát (?- VII.), egy bizonytalan eredetű, szabálytalan alaprajzú épületet (VI.). Valószínűleg ugyanebben az évben találták meg a főépülettől keletre fekvő, istállónak és kapubejárónak vélt III-as, valamint az V-ös épületet, ill. a IV-es számot kapott falmaradványokat.

1910-ben és 1925-ben emelték ki eredeti helyükről a négy mozaikpadlót, amelyek betonba ágyazásuk után a veszprémi múzeumba, illetve Budapestre a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. Egy részüket később a tihanyi múzeum kőtárában állították ki.

1912-ben jelent meg a balácai ásatások eredményeinek első összefoglalása. A kézirat végleges összeállítása előtt vezetett kisebb ásatás a főépülettől délre eső területek kutatásainak szükségességét indokolta.

Az újabb, és egyben a balácai ásatások első szakaszának utolsó feltárására azonban csak 1926-ban került sor. A mintegy 560 folyóméter hosszú kutatóárokkal összesen három épületet határoztak meg. A X. épületet gyülekezésre alkalmas nyilvános teremnek, a XI-et lakóháznak tartották. A körítőfal délnyugati sarkánál pillérekkel tagolt folyosót tártak fel.


1926 és 1976 között a villagazdaság területét szántották, az I. és a II. épület felett legeltettek. A fallal határolt gazdasági központ teljes feltárására irányuló újabb kutatási program 1976-ban kezdődött meg. Sor került az I., a II., a III. a X., a XIII. épület kiegészítő feltárására és újabb épületek (XIV., XV., XVI.) meghatározására, valamint a villától kb. 600 m-re északra megépített korai temetkezőhely, az ún. Likas-domb kutatására.

1984-ben Hajnóczi Gyula tervei szerint elkészült a főépület (I). tömegében római házat idéző rekonstrukciója amelyben védett helyre kerültek a részben visszaszállított mozaikok, néhány falfestmény, s a tárlókban kiállított tárgyak, megnyílt a főépület körüli romkert az 1976 óta kutatott épületek konzervált falaival.

Az I. és XIII. számú épület
A villagazdaság tulajdonosának (bérlőjének) igényesen megépített lakóháza a gazdasági központ közepén helyezkedik el. Előzménye a nyugat-keleti tájolású XIII. sz. épület. Falai az I. épület 30., 32/I., 6., 4-es helyiségei és a keleti kert alá nyúlnak. A XIII-as épület középfolyosó köré rendezett hét helyiségét délről egy portikus (oszlopos folyosó), keletről egy udvar határolta. Az épület teljes, vagy részleges elbontása után került sor az I. épület eltérő tájolású első falainak felhúzására. Egy korábbi peristyliumos (belső udvaros) lakóház átépítése után alakították ki az épület téglalap alaprajzú magját, amelyet délen és nyugaton félköríves, négyszögletes terekkel egészítettek ki. Három oldalon folyosót emeltek, kerteket alakítottak ki.

A lakóház központja a belső udvar volt, rövid oldalain téglából rakott, stukkóval borított oszlopokkal. A déli oldal ablakokkal tagolt, könnyűszerkezetes válaszfalának festménye kertet ábrázol. A barna törzsű, zöld lombozatú fákon a természetben is szívesen megpihentek a kékes begyű gyurgyalagok. A római kori emlékekről ismert rácsminták mögött bimbózó, részben már virágzó gránátalmabokrok látszanak.

A belső udvart körülfogó folyosókról voltak megközelíthetők a félkörívesen záródó reprezentációs helyiségek (20., 31), a lakó-, a hálótermek, a konyha (25.), a raktár (19.) és a pince (6.). Az épület hosszanti tengelyében, a nagyobbik reprezentációs teremmel szemben nyílt a kijárat a keleti kertbe, amelyet az oszlopos folyosóról lehetett megközelíteni.

A helyiségek nagy része szilárd burkolatú volt. Téglatöredékekből, téglaporos habarcsokból készült terrazzo fedte a fűtött 12., 15., 23., 24., 27., 28-as, a fűtetlen 4., 6., 7., 9., 11., 13., 14., 17., 25., 26., 29., 32/I-VI-os folyosókat és szobákat.

A 20-as és a 31-es reprezentációs terem, valamint az épület keleti traktusában a 8-as és a 10-es helyiség igényesebb mozaikborítást kapott. A Magyar Nemzeti Múzeumban kiállított nagy mozaikon geometrikus elemekből komponált virágok váltakoznak perspektivikus hatású és fonott mintákkal. A 31-es terem geometrikus és levéldíszes kazettákkal körülfogott középső emblémájában gránátalmafán ülő fácánokat ábrázoló jelenet látható. Az apszist kitöltő kétfülű kantharoszból (serlegből) kinövő borostyánlevelek kicsinyített változatával a Budapesten őrzött mozaikpadlón találkozhatunk. Borostyánleveles indák keretezik a 8-as helyiség négyzetekre és téglalapokra osztott padlómozaikját, míg a 10. helyiségben a középső mező geometrikus színes elemei virágokká, sordíszítményekké állnak össze.

A főépület falain eredeti helyükön megőrzött falfestmények III-IV. századiak. A legegyszerűbbek közöttük a fehér alapon piros csíkkal keretezett mezők, amelyekben élére állított négyszögeket és azokon belül stilizált virágmotívumokat festettek. A 32/VI. folyosón bemutatott fehér alapon egymást metsző körökből szerkesztett négyszirmú, színes virágminták egy boltozott helyiség mennyezetét fedték.

A 9. helyiségben látható sárga alapú, lábazati sávjában vízi jelenetet megörökítő, sásos-madaras falfestmény, a vörös és fekete alapú, korábban a veszprémi múzeumban kiállított, falképrészletek a főépület (I.) egyik korai fázisában borították a falakat. A sárga alapszínű falfestményen az építészeti elemeket, leveles-indadíszes kandelábereket ábrázoló sávok képmezőket választottak el.

A III. század barbár betörésektől terhes időszaka a balácai főépületben is nyomon követhető volt. Az elrejtett és többé már soha újra elő nem vett, 86 db ezüst- és bronzéremből álló lelet tanúskodik ezekről az évekről. A veszély elmúltával véghezvitt átalakítások, nagyvonalú homlokzatkiképzések egy újabb felvirágzás, egy békésebb periódus emlékeinek tekinthetők.

Korábbi, részleges pusztulások törmeléke maga alátemette az egykori pince (6.) terrazzopadlón, polcokon, asztalokon tárolt teljes anyagát. A tárlókban látható amphorákban bort, olajat, halszószt tartottak, a hombárokban pedig gabonaféléket. A konyhai és a tálalóedények is a píncében kaptak helyet.

A 32/IV-es folyosón elhelyezett tárlók az építkezések, a mezőgazdaság, a villa mindennapi életéhez tartozó tárgyakból, a főépület dekorációs művészetéből mutatnak be válogatást.

A II. számú épület
A főépülettől (I.) induló körítőfalak által határolt északi udvar keleti sarkában helyezkedik el a nagyságát és számozását is tekintve második, fürdőnek tartott épület. Az eredetileg magányosan, egy fémmegmunkáló műhely körzetében álló 8-as helyiségből alakult ki a részben már fűtött, háromhelyiséges, valószínűleg fürdőnek használt épületmag (6,. 8., 11.). A nyugati és déli irányban tovább bővített épület 2. és 5. helyiségét apszissal látták el, a 2. és 3. szobák újonnan kialakított fűtésrendszerének kemencéjét nyugaton helyezték el. Az I. épület külső folyosóinak megépítésével egy időben készült el a 12-13-as folyosó, az 1. és a 18. számú udvar. A legkésőbbi építkezések emlékének tekinthető a 14. fűthető helyiség és az északi folyosó. Az I. épület 26. szobájával egyidejűleg festették ki a II. épület 11. helyiségét.

A III. számú épület
A főépülettől (I.) délre, délkeletre eső épület három helyiségét terrazzopadló borította. A valójában lakóháznak használt épület elé észak felől egy udvar csatlakozott.

A X. számú épület
A két helyiségből álló, erősen fűtött épület, az újabb feltárások nyomán téli "személyzeti" szálláshellyel azonosítható.

A nagyobbik épületrészt gerenda-vesszőből összeállított, könnyűszerkezetű válaszfalakkal hat egyforma szobára osztották. Fűtőrendszerének kemencéit nyugaton és északon, majd keleten építették meg. A helyiségeket északról egy kisebb előtérből nyíló bejáraton át lehetett megközelíteni.

A további épületek kutatása folyamatban van.

K. Palágyi Sylvia

 

 

Laczkó Dezső Múzeum titkárság
8200 Veszprém, Török Ignác u. 7.
tel: +36-88-564-310 +36-88-564-311 +36-88-789-791
fax: +36-88-564-321
e-mail: titkar@vmmuzeum.hu
info@vmmuzeum.hu

Ha Ön nem levélszemétküldő (spammer), akkor semmi esetre se írjon levelet a következő címre: csapda@vmmuzeum.hu

English Magyar Deutsch