ÉLTETŐ ALKOTÁS – ALKOTÓ ÉLET

„ÉLTETŐ ALKOTÁS – ALKOTÓ ÉLET”

2012. november 28-án, szerdán 17.30-kor nyílt meg a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeumban VESZELY JELENA szobrászművész „ÉLTETŐ ALKOTÁS – ALKOTÓ ÉLET” című életmű-kiállítása.

Veszely Jelena szobrászművészt 95 évesen is alkotó művészként ünnepelhetjük. Az 1940-es évek elején Zágrábban egyszerre végezete el a zeneművészeti és a képzőművészeti akadémiát, majd a háborút követően a szobrászatot választotta hivatásául. Férjével, Szilvássy Pál festőművésszel az 1940-es évek végén Budapestre költöztek, majd később Tihanyban is otthonra leltek.

Kisplasztikáiban gyakran megjelenik egyik legkedveltebb témája: a család. Szobrai harmóniát, bensőségességet sugároznak, ugyanakkor lendületesek, dinamikusak, árad belőlük a mozgás keltette feszültség. Mai napig kuriózumnak számítanak 1973-ban született cérnagrafikái: varrógéppel lenvászonra futtatott kompozíciói. Az 1990-es évek elején születtek ún. „tévérajzai”, melyeket a televízió képernyője előtt rögzített, legtöbbször egy-egy közéleti szereplőről. Legfrissebb munkái – az aktok és az ún. „maszkok” – olykor egy-egy vonallal is remekül érzékeltetik az emberi arc vonásait, egy-egy személyiség fontos jellemzőit.

A rendkívül gazdag és hosszú életpálya eredményként több mint húsz köztéri szobrát láthatjuk szerte az országban: többek között Budapesten, Pécsett, Komlón, Miskolcon, Egerben.

A kiállítás megtekinthető 2012. november 28-tól 2013. február 28-ig, hétfő kivételével 10-től 18 óráig a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeumban (8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1.). Info: +36 88 788 191, www.vmmuzeum.hu, info@vmmuzeum.hu.


Meghívó letöltése (PDF)



Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, 8200 Veszprém, Török Ignác u. 7.