Korniss fotók

Korniss fotók a múzeumban


A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus pályázati támogatása révén Korniss Péter két csodálatos alkotásával gazdagodott a Laczkó Dezső Múzeum fotóművészeti gyűjteménye.

Az 1970-es években, Erdélyben készült képek (Sietve és Siratás) egy eltűnő világ lenyomatai, dokumentumai. Csoóri Sándor a következőt írta Korniss Péter művészetéről: „Az ő újítása, hogy nem azt fényképezi, amit lát, hanem ami hiányzik neki, ami megítélése szerint mindnyájunknak hiányzik ebből az elgépiesedő világból.”

Dohnál Szonja, a Laczkó Dezső Múzeum művészettörténész muzeológusa elmondta, azért bír jelentőséggel a bővülés, mert a fotóművészeti gyűjtemény létrehozásánál a fő koncepció a megyében élő, vagy a megyéhez kötődő alkotók munkáinak gyűjtése volt. Korniss Péter kötődik Veszprém megyéhez, ugyanis két alkalommal is volt itt nagyszabású kiállítása (1980-ben és 2010-ben), valamint Budapest mellett Balatonalmádiban él.

Korniss Péter fotóművész 1937-ben született Kolozsváron. A Nők Lapja fotóriportere, majd képszerkesztője közel 30 éven keresztül. 1962-ben kezd el néptáncot fényképezni, majd 1967-től folyamatosan jár vissza Erdélybe a hagyományos paraszti életforma és kultúra megörökítése, dokumentálása céljából. Később egy vendégmunkás életét, mindennapjait fotózza közel tíz éven keresztül. Az 1980-as évek elején Észak-Amerika indiánjairól jelenik meg képes fotóalbuma. Számos kiállítása volt külföldön (Varsó, Berlin, az USA több városa, Párizs, Brüsszel, Belgrád…) és Magyarországon (Budapest – Műcsarnok, Tihany, Gödöllő, Sárospatak, Pécs) egyaránt. 1999-ben kapott Kossuth-díjat.




Fotó: Oszkó Zsuzsa



Laczkó Dezső Múzeum titkársága, 8200 Veszprém, Török Ignác u. 7.